2016.12.14 16:20
Családbaráttá vált a kardiológiai intézet gyermekszívközpontja
Banki segítséggel családbaráttá alakították a budapesti Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet Gyermekszív Központját, a 21 millió forintos támogatással a jövőben lehetőség nyílik arra, hogy a nők beteg gyermekeik mellett lehessenek a kezelés idejére.
Csányi Sándor, az adományozó bank elnök-vezérigazgatója az átadáson azt mondta, a kórházba kerülés, egy szívműtét hatalmas megrázkódtatás a gyermekeknek, ilyenkor még inkább szükségük van szüleik közelségére, támogatására, hogy legalább az elszakadás lelki terheit ne kelljen elviselniük. Ilyen és néhány hasonló esetben, ha lehetőség van rá, a bank megpróbál segíteni - tette hozzá.
A bank 21 millió forintos támogatásával a gyermekszívközpont épületének eddig használaton kívüli szintje alakult át, de korszerűsítették a már korábban működő osztályt is.
A beruházásnak köszönhetően megoldódott a kórház régóta fennálló helyproblémája. A csecsemőknek és kisgyermekeknek fenntartott kórtermekbe a szülőknek fotelágyak, valamint tévék kerültek, mindkét szinten fürdőszobákat és étkezőket, az új részlegen nővérpultot alakítottak ki.
A kardiológiai intézet gyermekszívközpontjában évente ötszázan esnek át szívműtéten és csaknem négyszázan szívkatéteres beavatkozáson.
Eddig a kórházi tartózkodás időszaka alatt az országos ellátást nyújtó, negyvenágyas központban tizenkét szülőnek tudtak elhelyezést biztosítani az intézet területén található anyaszállóban, a beruházásnak köszönhetően harminckettőre bővült a helyek száma.