2016.06.24 07:40
Forró autóban felejtette babáját, majd hűtőszekrénybe tette
Egy munkanélküli texasi tanár, miután rájött, hogy a forró autóban felejtette 6 hónapos lányát, a helyett, hogy azonnal a mentőket hívta volna a hűtőben próbálta lehűteni a csöppséget.
Nem csak felelőtlen, de rendívül buta is volt az a texasi férfi, aki 4 órára a kocsiban felejtette kisbabáját. Bement a házba, lefeküdt aludni, majd mikor felkelt keresni kezdte a gyereket.
Mikor rájött, hogy mi történt tettét úgy próbálta helyrehozni, hogy a kicsit a hűtőbe tette, és csak ez után hívta munkahelyén tartózkodó feleségét és a mentőket.
Amikor az orvosok megérkeztek, már csak a halál beálltát tudták megállapítani. A férfit emberöléssel vádolják, húszezer dollár váltságdíjért feltételes szabadlábra helyezték. Sajnos a tanárnak még két másik gyermeke is van.