2017.11.22 08:08
Koraszülötteket és családjukat segítő program indult a Dél-Alföldön
Hároméves, a koraszülötteket és családjukat segítő programot indított 1,2 milliárd forintos uniós támogatással a Korábban Érkeztem Alapítvány.
Rádi Katalin alapító a projektet bemutató pénteki sajtótájékoztatón elmondta, az öt éve működő civilszervezet önkéntesei rendszeresen látogatják a dél-alföldi koraszülött osztályokat, rendezvényeikkel segítik az érintett családokat, részt vesznek a területtel foglalkozó orvosok és ápolók szakmai konferenciáin. Anyaszállásokat hoztak létre és újítottak föl, ez lehetővé teszi, hogy a nem helybéli kismamák is folyamatosan az intenzív osztályokon ápolt újszülöttjük közelében lehessenek
Monostori Dóra, a pályázat szakmai vezetője kifejtette, Magyarországon az évente 95 ezer újszülött közül minden tizedik idő előtt jön a világra. A projekt központi eleme olyan modellprogram kidolgozása, amely lehetővé teszi, hogy sorstársak mentorként segítsék az érintett családokat a veszélyeztetett várandós időszaktól kezdve egészen a gyermekek hatéves koráig.
Ez a módszer Szegeden már jól működik, de szeretnék továbbfejleszteni és kiterjeszteni az egész régióra. Ennek érdekében a Szegedi Tudományegyetemmel közösen kutatási program indult, és összegyűjtik a legjobb külföldi gyakorlatokat is. Az eredmények teljes egészében hozzáférhetőek lesznek az alapítvány honlapján - közölte a mentálhigiénés szakember.
Az érintettek 2-3 napos programon vesznek részt, ezzel segítve felépülésüket a koraszülés okozta traumából. Egy részükből - további képzés után - mentor válhat, aki később segíthetik a családokat - mondta Monostori Dóra, hangsúlyozva, szülőpárokat kívánnak megszólítani, így oldva az ilyen családokban az átlagosnál lényegesen gyakrabban előforduló párkapcsolati konfliktusokat.
A program részeként segítőszolgáltatás is indul azoknak a szülőknek, akik gyermeküket csecsemőkorban veszítik el.
Három városban - Szegeden, Gyulán és Kecskeméten - mentorházakat alakítanak ki, ahol az egész családnak tudnak komplex szolgáltatást nyújtani. Az igényektől függően állandóan vagy alkalmi jelleggel ezek a 27 dél-alföldi járás mindegyikében elérhetőek lesznek.