Az államtitkár hangsúlyozta: a kormány kiemelt fontosságúnak tartja az öngondoskodást, ezen belül a gondoskodást a gyerekek jövőjéről, ezért továbbra is támogatni kívánja a fiatalokat és ösztönözni a szülőket, hogy gyermekük jövőjéről már születésüktől fogva gondoskodjanak hosszú távú megtakarítás formájában. Ezért döntöttek az életkezdési támogatásra és a babakötvény vásárlására jogosultak körének kibővítéséről a határon túl született magyar gyermekekre - mondta Hornung Ágnes.
Kiemelte: Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter kedden nyújtotta be az Országgyűlésnek a fiatalok életkezdési támogatásának kiterjesztésével kapcsolatos törvénymódosításokról szóló javaslatot, amely szerint a 2017. június 30. után született, Magyarország területén lakóhellyel nem rendelkező, de magyar állampolgárságú gyermekek után is járni fog az életkezdési támogatás, amelynek összege 42500 forint. Azon országokban élő magyarok sem maradnak ki a lehetőségből, ahol nem ismerik el a kettős állampolgárságot, így ha a gyereknek van magyar igazolványa, ugyanúgy jogosult az állami támogatásra - fűzte hozzá a pénzügyi államtitkár.
Hornung Ágnes emlékeztetett: az életkezdési támogatás a mindenkori infláció mértékével kamatozik, és a fiatal felnőtt 18. születésnapja után tudja felhasználni az összeget. Ha a szülő a Magyar Államkincstárnál Start-értékpapírszámlát nyit és a támogatásból babakötvényt jegyez, akkor infláció plusz három százalék kamatot kaphat, a szülők és hozzátartozók befizetéseit pedig az állam is támogatja, hiszen a család éves befizetéseinek mértéke után 10 százalékos kiegészítés is jár, maximum évi 6 ezer forint. Tájékoztatása szerint babakötvényt a 2017. július 1. előtt született határon túli magyar gyerekek számára is vásárolhatnak a szülők, hozzátartozók. A számlanyitásra a Magyar Államkincstár kirendeltségein lesz lehetőség 2018. január elsejétől, az életkezdési támogatást a konzulátusokon is lehet majd igényelni - ismertette az államtitkár.
Orbán Viktor miniszterelnök május 25-én, a Családok budapesti világtalálkozóján jelentette be, hogy a külföldön tartózkodó vagy ott élő magyarok előtt is "óvatosan" megnyitják a családtámogatási rendszert, jövőre már ők is kaphatnak a gyermek születése után anyasági támogatást, és az egész Kárpát-medencében jegyezhetnek babakötvényt is.