Cseresnyés Péter felidézte, hogy a program évente átlagosan 900 ezer munkavállaló foglalkoztatását segíti, és indulása óta idén áprilisig már több mint 400 milliárd forinttal csökkentette a munkáltatók terheit. Az ehhez szükséges forrás, 130-140 milliárd forint megtalálható a 2017-es költségvetésben is, a nagyságrend hasonló a tavalyihoz és az ideihez - mondta az államtitkár.
A program azoknak a munkavállalóknak az elhelyezkedését segíti, akik élethelyzetüknél vagy életkoruknál fogva hátrányos helyzetben vannak a munkaerőpiacon, a 25 évnél fiatalabb pályakezdő fiataloknak, a kisgyermekes édesanyáknak, a tartósan munkanélkülieknek, az alacsony iskolázottságúaknak, valamint a nyugdíj felé közeledő, 55 év felettieknek. Foglalkoztatásukat a munkáltatóknak nyújtott adókedvezményekkel ösztönzi a kormány.
A munkahelyvédelmi akció a nyugdíj előtt állók foglalkoztatását segíti legnagyobb arányban, a program 338 ezer 55 év feletti munkavállaló állását védte meg, emellett több mint 160 ezer pályakezdő fiatal foglalkoztatását és mintegy 40 ezer kisgyermekes édesanya munkahelyének megőrzését segítette. Az alacsony iskolai végzettségű, szakképzettséget nem igénylő munkakörben dolgozó 290 ezer ember után szintén támogatást tudtak igénybe venni a munkaadók.
A program 30 ezer tartós álláskereső foglalkoztatását is segítette. A program kedvezményei a mezőgazdaságban mintegy 20 ezer embert érintettek. Az államtitkár megemlítette: 2013-ban 97 milliárd forint, 2014-ben mintegy 125 milliárd forint, 2015-ben pedig több mint 135 milliárd forint volt a kedvezmény mértéke, amit a munkaadók igénybe vehettek a program keretében. Cseresnyés Péter beszélt az ifjúsági garanciaprogramról is, amely a 25 év alatti fiatalok foglalkoztatását segíti. A program finanszírozására 2020-ig mintegy 200 milliárd forint áll rendelkezésre. A garanciaprogramba eddig több mint 50 ezer se nem dolgozó, se nem tanuló 25 év alattit sikerült bevonni és mintegy 30 ezren kaptak képzést és vettek részt a kapcsolódó foglalkoztatási programokban - mondta. Összességében a foglalkoztatás terén megvalósult eredmények is azt mutatják, hogy a magyar reformok működnek - hangsúlyozta az államtitkár.