2016.09.13 13:24
Buszra váró fiatal segített levezetni a szülést
Autójában adott életet gyermekének egy nő - a szolnoki mentőközpontból vezették le a Budapest melletti szülést
Szüléshez riasztották a mentőket hétfőn késő délután egy Pest megyei településről.
A család éppen a kórház felé tartott, amikor beindult a szülés, és egy buszmegállóban félre kellett állniuk. Rögtön tárcsázták a mentőket, ahol abban a pillanatban a budapesti központ minden vonala foglalt volt, így a hívást a biztonsági rendszer azonnal egy másik mentőközpont szabad munkaállomására továbbította. A szolnoki mentésirányító rögzítette a címet és azonnal megkezdte a segítségnyújtást, miközben a számítógépes rendszeren keresztül a budapestiek megkapták a riasztást és elindították a helyszínhez legközelebbi rohamkocsit. A baba az autó ülésén az apuka és egy buszra váró fiatalember segítségével, és az ugyancsak a kocsiban tartózkodó kétéves kisfiú nagy örömére percek alatt megszületett, a szolnoki mentésirányító hölgy pedig folyamatos telefon-összeköttetéssel vezényelte az újszülött ellátását és nyugtatta, biztatta a talpraesett édesapát a mentőautó megérkezéséig.
Az újszülött kislányt és anyukáját jó állapotban szállították kórházba. Gratulálunk minden közreműködőnek!