Maria 68 kilós volt, amikor 29 évesen kisfiával volt terhes, ekkor szedett fel magára 19 kilót, ami nagyon extrémnek azért nem számít, de ő mégis problémásnak érezte, amit azzal indokolt, hogy csak 160 cm magas és minden kiló többnek látszik rajta. A baba születése után úgy döntöttek férjével, hogy 5 hónappal eltolják esküvőjüket, hogy Maria ezalatt élvezhesse az anyaságot. A szopiztatás befejeztével az esküvő napjának eljövetelekor sem érezte magát túl jó bőrben. Amikor megkapta az esküvő utáni képeket még jobban kiborult, úgy gondolta, hogy változtat és ezzel fiának is megmutatja, hogy minden célt el lehet érni.
Hat héttel az edzések után észrevette, hogy 10 hetes terhes. Természetesen mindent megtett azért, hogy egészséges életet éljen, de a 32. hétig továbbra is heti 30 kilométereket futott, és egészen két nappal a baba születésig folytatta a kemény edzéseket. Lánya születése után 6 héttel pedig már a félmaratonra edzett. Később ismerősétől hallott a testépítésről, ami megtetszett neki. 12 hetet edzett első versenyére, melyen szép sikereket ért el.
"Soha nem voltam boldogabb és büszkébb, és soha nem éreztem magam ilyen szépnek azelőtt" - nyilatkozta Maria a verseny után, majd elmondta sikerének receptjét, a kitartás mellett:
"Naponta 1800-2000 kalóriát viszek be szervezetembe, legalább napi 6 étkezésre elosztva és hetente 6 alkalommal napi 45-60 percet edzek"